A Szent András kastély és park csaknem az ország közepében a Déli Dunakanyarban, Bölcske-Szent András Pusztán található Budapesttől 50 percnyire. A parkerdővel, két tóval és patakkal, gyümölcsfákkal, platán és szilfákkal körül vett területen találjuk az országos műemlék és régészeti védelem alatt álló kastélyt és kápolnát, valamint az újonnan épített vendégházakat és wellness részleget. A Nagy család által építtetett kastély és kápolna a 19. századi építészet remekműve, viszont a bitrokon nemcsak ilyen csodás épület áll, hiszen a terület már ie. 2500-ban is lakott volt. (A kastély felújításakor kelta házak leleteit is feltártuk.) A kastély mögött 1, 6 hektár területen a régi angolparkból megmaradt parkerdő nyújt sétára, pihenésre, elmélyedésre alkalmas területet a közvetlenül mellette lévő két tóval együtt. A terület északnyugati oldalát 101 db újonnan ültetett gyümölcsfa határolja, a kastély délnyugati oldalán pedig fűszernövények és zöldségfélék várják, hogy a vendégek asztalára kerüljenek. A 19. századi műemlék védelem alatt álló kastély felújításával és az új vendégházak megépítésével jött létre a feltöltődni, kikapcsolódni vágyók számára a Szent András kastély és birtok.