A Szent András kastély és park Tolna megye északkeleti sarkában helyezkedik el, csaknem az ország közepében. Bölcske-Szent András Pusztán található Budapesttől 50 percnyi távolságban délre, a Dunától 6 kilométerre. A parkerdővel, két tóval és patakkal, gyümölcsfákkal, platán és szilfákkal körül vett területen találjuk az országos műemlék védelem alatt álló kastélyt, és kápolnát, valamint az újonnan épített vendégházakat és wellness részleget. A Nagy család által építtetett kastély és kápolna a 19. századi építészet remekműve, viszont a bitrokon nemcsak ilyen csodás épület áll, hiszen a terület már ie. 2500-ban is lakott volt. (A kastély felújításakor kelta házak leleteit is feltártuk.) A kastély mögött 1, 6 hektár területen a régi angolparkból megmaradt parkerdő nyújt sétára, pihenésre, elmélyedésre alkalmas területet a közvetlenül mellette lévő két tóval együtt. A terület északnyugati oldalát 101 db újonnan ültetett gyümölcsfa határolja, a kastély délnyugati oldalán pedig fűszernövények és zöldségfélék várják, hogy a vendégek asztalára kerüljenek. A 19. századi műemlék védelem alatt álló kastély felújításával és az új vendégházak megépítésével jött létre a feltöltődni, kikapcsolódni vágyók számára a Szent András kastély és birtok.