A Szent András Kastély épülete és a birtok erdős, két tóval, patakkal és hidacskákkal ékes angolparkja önmagukban is szemet gyönyörködtető látványt jelentenek, ám a parkban és a környéken is vannak még olyan emlékek, amelyet mindenképp érdemes megtekinteni az ide látogatóknak.


Jézus Szíve kápolna

A kastélykert gyöngyszeme a Jézus szíve kápolna.

„Jöjjetek hozzám mindnyájan kik fáradoztok és terhelve vagytok és én megnyugtatlak titeket” Máté II. 28.

Olvashatjuk a kápolna szenteltvíztartóján. Az 1885-ben épült neoromán stílusú kápolnát a kastélyt is építtető Nagy család állította, festett üveg ikerablakai pedig Kegyes József bölcskei festőművész keze munkája. Az épületben évtizedekre megállt az idő, ám végül is nem lett az enyészeté. Kulcsa hazatért a kastélyba, újra nyitva áll a látogatók előtt, és befejeződött 2020 decemberében a  helyreállítása is.  A kápolna a Mária út része.

Bővebb információt a kastélyban kaphatnak róla az érdeklődők.

Ilyen volt:


A felújítás után:


Kelta falu a kastély kertben

Ahol ma a kastély áll, több ezer éve egy ősi kultúra képviselői éltek. Emlékeik szépen lassan kerülnek elő, ahogy Bölcskét és Szentandráspusztát újra felfedezik, ápolják a mai lakosok. A környék régészeti leletei világhírűek, sírkövek, edénytöredékek, használati tárgyak kerülnek elő a kelták keze nyomát viselve, ha 19. század óta bárki ásót vág a sokat látott földbe.

A kastély felújításakor egy egész falucska nyomai kerültek elő, régészeti feltárása megtörtént.  A leletek a szekszárdi Wossinszky Mór múzeumba kerültek.

A kastély parkban és a kastély termeiben ennek a világnak állítunk emléket  a Kelta tűzrakóhellyel és a kelta használati tárgyakkal, ruházattal, emlékekkel.

Ásatás a kastélykertben  2014-ben

Lussonium

Sok évvel a kelták után ez a hely a római birodalom Pannonia provinciájának határvidéke, a limes mentén állt. A mai Paks-Dunakömlődön is a határvédelmet szolgáló erőd, katonai tábor állt (castrum), a Lussonium. 25 év munkájával mára feltárták és részben rekonstruálták a történelmi jelentőségű emlékhelyet. Az erőd bármikor szabadon megtekinthető, bejelentkezés esetén pedig tárlatvezetés is igényelhető.

https://paks.hu/turizmus/latnivalok/kulturalis-intezmenyek-termeszeti-es-epitett-ertekek/lussonium-romai-kori-romkert.450


Duna

Nem kell messzire menni a kastélytól, hogy élvezzük a Dunát, a természetet, a nyugalmat, a csendet.
A bölcskei és madocsai Dunapart is a Natura 2000 természetvédelmi területek része.
A bölcskei parton kajakot csónakot és még sárkányhajót is bérelhetünk, vezetéssel együtt is.


Fellobbant a láng a kastély parkjában!

Ernestine Faux cosmogramja már messziről látható a kastély parkjában. Új megjelenést és vibrációt ad ezzel az egész környéknek.

Ernestine Faux, képzőművész a Danube Art Line (DAL) program keretében alkotott a kastélyban 2019-ben.


Bölcskei pincefalu

A kastélytól 6 km-re 2015 turisztikai attrakciója a Bölcskei pincefalu.  350 pince egymás mellett- szemben, ameddig a szem ellát.
Jófajta  borokkal a tolnai borvidékről.


Kalocsai érseki palota és főszékesegyház

Az ország egyik legfontosabb keresztény központja, a kalocsai érsekség csaknem ezeréves székhelye. A negyedik, a 18. században épült templom ezen a helyen. A székesegyházat és a palotát spirituális jelentőségük és pazar olasz barokk stílusuk és méltó úticéllá teszik.

https://kirandulastippek.hu/del-alfold/kalocsa-erseki-foszekesegyhaz-es-palota